Első nap az iskolában, avagy minden másképp van

A három hónapos gyakorlat során környezetvédelmet fogok oktatni a Samdech Euv középiskolában. A tervek szerint minden nap egyszer vagy kétszer másfél órát, részben diákoknak, és ha lehetséges, tanároknak is. A három hónap végére pedig lehetőleg össze kellene állítanunk egy tananyagot, amit távozásunk után az ottani tanárok is tudnak oktatni.

A fenti infokkal felvértezve érkezett meg kis csapatunk (Boca, Kat és jómagam) a Samdech Euv iskolába 2010. szeptember 21-én. A suli október 1-én kezdődik errefelé, de már ezen a napon is sok diákot lehetett látni az iskolában. Mint megtudtam, a szünidőben is bejárnak a tehetősebb diákok, hogy extra órákat vegyenek pénzért a tanároknál. Amikor ezt meghallottam, kicsit sajnáltam őket, hogy de rossz nekik, mert nincs szabadidejük, de akkor a már régebb óta itt lévők felvilágosítottak, hogy a többieknek sem jobb a helyzete: amikor nincs suli, akkor az otthoni munkákban kell besegíteniük… A nyugati értelemben vett szabadság hiánya egyébként nem ritka errefelé. Aki nem olyan hivatalban dolgozik, aminek a nyitvatartási ideje a hétköznapokra korlátozódik, az heti hét napot dolgozik. A Peace Cafe (ahonnan most is jelentkezem) személyzete évi 52 hetet, heti 7 napot, napi 14 órát dolgozik. Ez persze nem nyugati értelemben vett munkatempó, bőven van idő mellette hekizni, nyelvet tanulni, beszélgetni, de azért mégiscsak bent kell lenniük.

Visszatérve a sulira: összesen mintegy 2600 diák jár ide 100 tanár felügyelete alatt, ami meglehetősen nagy intézménynek számítana nálunk, de errefelé valószínűleg átlagos (a népesedési adatok eltérőek, de a Lonely Planet szerint a népesség mintegy 50 %-a 16 év alatti).

Visszatérve szeptember 21-re: az igazgató úr fogad minket, átadom az üveg bort, örül neki, megköszöni (jó kezdet, gondolom, angolul is egész jól beszél, bár nem mindig értem meg a kiejtés miatt), aztán a konkrétumokra terelődik a szó. Kiderül, hogy még az is flexibilis, hogy mit is tanítunk (angolt, digitális fotózást, környezetvédelmet vagy számítástechnikát), nemhogy az óraszám meg a csoport összetétele. Szerencsére nagyon rugalmasnak bizonyult az igazgató úr, kérdezte, hogy mi mit, mikor, kiknek szeretnénk tanítani. Akkor mi mondtuk, hogy alapvetően a környezetvédelemre gondoltunk, de természetesen tudunk ezen részben változtatni, pl. az angol tanítás is belefér, és Péter néhány tanulónak számítástechnikát is tud oktatni. Egyszóval mentek a körök, tényleg teljesen máshogy, mint ahogy ahhoz otthon szokva van az ember – konkrét kérdést feltenni ebben az esetben valahogy nem működött, mert nem volt konkrét válasz. Persze egyből eszembe jutottak a felkészítés során a Glen szemináriumokon és a Jelen Jánossal való találkozás során elhangzottak, miszerint semmit nem kell, szabad és nem is lehet erőltetni, tilos ráerőltetni (még ha ez itthon nem is tűnne erőltetésnek) a partnerekre a mi játékszabályainkat, inkább ki kell találni az övéiket. Nem szabad fennakadni azon, ha nem az történik, amiről előzetesen megállapodtunk, ha teljesen más lesz a projekt, mint amit előzetesen elvárt az ember, sőt az sem ritka, hogy egyáltalán nincs projekt (ettől szerencsére mi nagyon messze vagyunk, de most már értem, hogy más esetekben ez is előfordulhat). Eszembe jutott még a kult antróról a „tedd magad kulturális zárójelbe” kifejezés, meg az, hogy ha az ember empatikus és valóban kíváncsi az adott kultúrával kapcsolatban, akkor menni fog a dolog. Mindenesetre az első találkozó alapján sok kérdés felmerült bennem: valóban ezt akarják, vagy csak mi „erőltetjük” rájuk? Hogy lesz ez működőképes? Miért oktatnának a tanárok környezetvédelmet a távozásunk után? Mi a motivációjuk és mik az intézményi keretek (több pénz a sulitól?)? Aztán Boca megnyugtatott valamelyest, hogy itt másképp működnek a dolgok, kicsit hagyni kell magunkat sodortatni az árral. Ezt pár nap alatt el is fogadtam, és most már tényleg nem zavar különösebben, hogy nem látom pontosan, mi lesz a három hónap kimenetele, eredménye, hanem azt látom, hogy ez nagyban a csapatunkon múlik, és hogy ki fogjuk tudni hozni a legtöbbet ebből a projektből mindkét fél számára.

Az még azért érdekes volt, hogy az igazgató megkérdezte, hogy hány gyereket szeretnénk tanítani, húsz elég lesz? Mondtuk, hogy a legfontosabb, hogy érdeklődjenek a téma iránt meg hogy valamennyire beszéljenek angolul, de a kb. 20-szal mi elégedettek lennénk. Most ott tart a dolog, hogy kihirdette a szabadon választható tárgyak között, és a diákok meg ezen a héten jelentkezhetnek rá.

Sokkal izgalmasabb viszont, hogy hétfőn elkezdtük oktatni a tanárokat, akik az év folyamán sajnos nem fognak ráérni, viszont egy héten keresztül most lehetőségünk van oktatni őket, ill. kicsit megismerni a helyi viszonyokat is. Az első találkozás még az igazgató irodájában történt, bemutatkozás, kicsit beszéltünk a 3 hónap tervéről, mintegy mellékesen megejtettük, hogy tök jó lenne, ha a végére egy tananyagot is összeállíthatnánk, amit ők lefordítanának, de olyan, korábban tervezett témákba, hogy miért hasznos szerintük ill. szerintünk a környezetvédelem, nem mertünk belebonyolódni. Látszott, hogy sem nyelvileg, sem a témával kapcsolatban nincsenek ezen a szinten, csak kényelmetlenül érzenék magukat, amit mindenképpen el szerettünk volna kerülni.

Kedden megvolt az első tanítási nap, témák: széndioxid és víz körforgás ill. miért fontos a környezetvédelem. A találkozó után Boca és Kat is kicsit csalódottak voltak a tanárok témával kapcsolatos ismereteit illetően, én viszont nagyon pozitívnak tartottam, hogy a végén voltak kérdéseik, egymás között dumáltak a hallottakról, még olyan komment is elhangzott, hogy „Nem a nyugati országoknak kellene akkor nagyobb figyelmet fordítani a környezetvédelemre?”, ami az én értelmezésemben a bizalom jele, hogy egy ilyen kvázi kényelmetlennek tűnő kérdést is fel mertek tenni. Mondtam is a többieknek, hogy ez az egy hét nem arról szól, hogy minél több ismeretanyagot átadjunk nekik, mert ez képtelenség. A célunk a téma iránti érdeklődésük felkeltése, a környezetvédelem mint téma, és a személyünk, mint tanár eladása.

Tegnapi téma: Mivel a kérdésünkre, hogy miről szeretnének többet hallani, szintén volt válaszuk (ami megintcsak nagyon pozitív sztem, mert ahogy hallottam, viszonyleg ritkán fogalmaznak meg saját véleményt egy barang számára), ezért a komposztálás és a hússzegény/húsmentes étrend környezetre gyakorolt hatásairól beszélgettünk, melyet szintén az ő, tőlünk teljesen független kérésüknek megfelelően előző este e-mailben el is küldtünk nekik. Az óra során sikerült ismereteket szereznünk a helyi viszonyokkal kapcsolatban, tehát nem csak egyirányú volt a kommunikáció, jöttek a kérdések, és a végén már vicces megjegyzéseik is voltak: „azért olyan szegény Kambodzsa, mert mindent kidobnak, semmit nem hasznosítanak újra, míg a nyugatiak ez teszik”.

Mai téma: hulladékkezelés és szelektív hulladékgyűjtés. A korábban már elhangzottak, plusz mindenki jegyzetelt…  :-))

Szóval úgy tűnik, hogy a tanárokkal sikerült kialakítani a jó kapcsolatot, tervezzük is, hogy az okt. 10-i „National day of global climate change” rendezvényre – amiben Kat társszervező, én meg hivatásos fotós leszek :-) - el is hívjuk őket, hátha eljön valamelyikőjük.

Közben meg szépen sodródunk tovább az árral, kíváncsian arra, hogy merre kanyarog…

Székelykapu Kambodzsában, avagy a suli díszes bejárata