Örömmel jelentem, hogy a kapuzárási pánik elmúlt :-)
Emberek jönnek-mennek, és ez az élet rendje. Eszti és András után Fruzsi is hazautazott, viszont ma este érkezik Boca barátnője, Anna, és az elkövetkező héten Viktor unokatesóm is megérkezik Dél-kelet Ázsiába. A homestay-ben meg kialakult egy nagyon jó csapat (Kat, Doreen, Charlotte, Sharon, Pheap, Boca meg én), együtt mászkálunk, kajálunk, sztorizunk, és nagyjából egy időben is fogunk lelépni SR-ből. A hétvégén elmentünk a Western Baray-ba, ami egy 8 km x 2.3 km oldalhosszúságú, téglalap alakú víztározó még az angkori időkből. Jelenleg is használják: sok helyi ide jár ki csobbani egyet. A hely messze felülmúlta elvárásaimat, egyszerűen lenyűgözött. Megérkezés után egy cukornád itallal és egy kis sült hallal indítottam, majd megközelítettük a vizet: fedett kis mólókat lehet bérelni, ahol a már korábbról ismert függőágy feelinget élvezhettük. Mindenféle csemegéket ettünk, majd egy laza egyórás ejtőzés után megmártóztunk a vízben, felfújható kerékbelsőt béreltünk, és nagyon élveztük az egészet. Gyorsan el is ment a délután, de biztos, hogy valamelyik nap visszatérünk még ide.
 |
| fincsi mi? |
 |
| OMG - Kat motort vezet |
 |
| Kat és Pheap |
 |
| Western Baray |
Biztosan értesültetek a hírekből a phnom penhi Water Festivalon történt katasztrófáról, amikor az összegyűlt tömegben kitört pánik nyomán több száz embert tapostak halálra. A tragédia mélyen megrázta a khmereket, és minket is, így a siem reapi vízi ünnepről szóló beszámolóm írása közben sem tudok ettől az élménytől elvonatkoztatni, de azért írok róla pár sort.
A water festival tulajdonképpen három ünnep egy időben: hálaadás az elmúlt évi rizstermésért, megemlékezés a thaiokkal vívott vízicsata során aratott győzelemről, és a hold ünnepe is egyben. A fesztivál során a felduzzasztott Siem Reap folyón csónakversenyeket szerveznek. A különböző tartományi minisztériumok és cégek által indított csónakokban huszonegynéhányan eveznek, de ennek phnom penhi változatában hetvenvalahányan. Rengeteg ember kíváncsi a versenyre, a folyó mindkét partja zsúfolásig megtelik nézőkkel, de legalább ugyanennyien sétálnak a folyó menti utcán. Az akár messzi falvakból is érkező sokaság ellátására számos utcai árus települ ki, a léggömbtől kezdve a sült bogarakból álló ropogtatnivalón keresztül a tisztálkodó eszközökig bezárólag mindenféle dolgot lehet itt kapni. Van itt vidámpark a gyerekeknek, célba dobás darts-szal ajándékokért, petárdázás, tűzijáték meg megnyomorított emberek mutogatása. Utóbbit leszámítva olyan az egész hangulata, mint egy nagyobbfajta „bucsu” volt húsz éve Magyarországon. Mindenki cirkál össze-vissza az utcán, és feltétlenül vennie kell valamit (az egyik tanár kollégám pl. parfümöt, szappant meg fogkrémet vett a vásárban). Persze én is összefutottam nem egy tanárral és diákkal a Samdech Euv suliból, de mindenki folyamatosan mozog valamerre, mint a Sziget fesztiválon, úgyhogy csak pár szót lehet váltani egymással, aztán folytatod utad a társaságoddal. Én Bocával, Hannah-val, Robinnal (a két német weltwaerts-es lány), meg az antropológia kurzuson segítő diákokkal róttam a kilométereket. A lányok most hétvégén fogják leadni a Water Festival-ról készítendő beszámolójukat, kíváncsi vagyok rá nagyon.
Szóval az első napon vannak a csónakverseny selejtezői, a másodikon a döntő, és este egy nagyon látványos esemény, ami során az emberek, leginkább a fiatalok kis, hungarocellből készült, díszes csónakokat készítenek vagy vesznek, meggyújtják a rajta lévő füstölőket és gyertyát, és valamit kívánva (általában azt, hogy jó partnert találjanak maguknak) vízre bocsátják. Gyönyörű látvány a sok száz kis imbolygó fénypont a vízben tükröződve, és az eseménynek is nagyon meghitt hangulata van. Nagyon tetszik, hogy itt az emberek tudnak kívánni, és ennek ilyen keretei is vannak. Alapgondolatom, hogy nyugati világunkból hiányzik a misztérium és a rítusok, a keretek, ahogy egy-egy eseményt feldolgozunk, vagy ahogy az életünket egy távolabbi perspektívából látjuk. Túlságosan el vagyunk foglalva a hétköznapi problémáinkkal, és sokan elfelejtenek kívánni vagy álmodni maguknak valamit. Az én életemből ez legalábbis hiányzik, úgyhogy fogtam magam, vettem egy hajót, kívántam egy szépet, aztán vízre eresztettem, és most várom, hogy beteljesül-e… :-)
 |
| women power |
 |
| egy díszes hajó |
 |
| cím nélkül |
 |
| megadják a módját |
 |
| "bucsu" |
 |
| kedvencem - rendőrök kéz a kézben |
 |
| sokan voltak, nem kevesen |
 |
| fincsi mi? II. |
 |
| Robin és a marc chagall-os zebra |
 |
| kívánságok a vízen ringatózva |
 |
| "olyan tűzijátékot láttunk SR-ben..." |
A négynapos hétvége egyik napján egy ismerős magyar családnál, Krisztián Lacinál és feleségénél, Áginál voltunk főzőtanfolyamon. Másfél éves kislányuk Lora, akinek khmer dajkája tanított minket főzni. Friss és sült tavaszi tekercs, illetve amok leves volt a menü. Hát mit mondjak, ezúttal sem tanultam meg főzni, de azért nagyon finom kis kaja kerekedett belőle, közben meg persze iszogattunk, beszélgettünk, úgyhogy nagyon jól telt az idő.
 |
| piaci randevú |
 |
| piacozás |
 |
| terülj matrackám |
Egész hetes program volt a VI. Angkor Fotofestival, Dél-kelet Ázsia legnagyobb fotófesztiválja. Esténként kiállítás megnyitók, nyilvános fényképvetítések voltak, amiket sűrűn látogattam, mivel igen kedvelem a fotóművészetet. A vetítések az egyik kedvenc épületem, az FCC Angkor kertjében voltak.
 |
| kívácsiskodók |
Szóval igen jól telnek napjaim, az idő, mintha megállt volna.
Ha van valami kívánságotok, hogy miről írjak, vagy mire lennétek kíváncsiak, kommenteljetek, írjatok, különben esetleg elfelejtek utánanézni, és örökre titok marad. :-)
