Egy szakrális, egy profán

A múlt hét csak három munkanapból állt a suliban. A bemutatkozással kezdtük, majd beszéltünk arról, hogy mi is az a környezet, mi tartozik bele, milyen lehetséges csoportosításai vannak a környezetben fellelhető dolgoknak, és fő üzenetként elmondtuk, hogy a környezetben minden mindennel összefügg. Ezt persze saját készítésű rajzokkal is illusztráltuk. Az első hetet mindketten sikeresnek értékeltük, nagyon élveztük a tanítást, azt, hogy teljesen szabadon kreatívkodhatunk a diákokkal. Nyelvi és kulturális akadályok azonban egyaránt felmerültek: kevesen beszélnek jól angolul, sokan azt sem értették meg, hogy „Do you understand me?”, illetve a klasszikus frontális oktatástól eltérő módszerek alkalmazása is ismeretlen a számukra, úgyhogy az aktivizálásukon is dolgoznunk kell. Mondjuk nem csoda, hogy nincsenek hozzászokva az interaktív tanuláshoz, egy hatvan fős (!) osztályban ezt valóban nehéz megoldani. Egy osztály = hatvan fő, egy évfolyam = 8 osztály.

Miután adtunk a munkás hétköznapoknak, következett a négynapos hosszú hétvége. Ezt az „Ancestor’s Day”-nek, azaz az itteni halottak napjának köszönhettük, amit már több mint egy hete ünnepelnek, de a csúcspontja csütörtök-péntekre esett. Boca ismeretségének köszönhetően alkalmunk nyílt egy khmer családdal tölteni a pénteki napot, ami nagyon izgalmas volt a számomra.

Reggel 8-ra érkeztünk a házukhoz, amivel egy udvarban található házigazdánk, Nari sógornőjének az étterme, valamint a Nari és felesége, Pari által alapított magániskola. Nari műemlékvédelmis, Pari könyvelő, és az iskoláról annyit kell tudni, hogy havi öt dollárért tanítanak angolt, japánt és számítástechnikát a diákoknak. Az összeg felét a tanárok, felét a suli kapja, és a leginkább rászoruló 10-15 % diákot ingyen oktatják. Ez a koncepció nagyon működőképesnek tűnik, mert egyrészt 5 dollárt havonta azért a viszonylag szerényen élő családok is tudnak plusz oktatásra költeni, másrészt értelmes, hasznos tárgyakat tanítanak. Ennek köszönhető, hogy már második iskolájukat nyitották meg idén. Megérkezésünk után bemutatkoztunk, majd reggelivel kínáltak, aminek nagyon örültem :-)

Ezután bepattantunk a légkondis Toyota terepjáróba, és elmentünk egy közeli pagodába. Itt már javában folytak az ünnepi események. Először két buddhista szerzetest kerestünk fel, hogy rajtuk keresztül átadják az ősöknek a nekik szánt ételt, italt, adott esetben cigarettát. Miután ez megtörtént, az ősök sztupájához (síremlékéhez) mentünk, ahol elmondtunk egy imát, valamint a kívánságainkat. Ezt követte rizs és pénz adományozása a pagoda szerzetesei részére: egy hosszú sorba álltunk egy tál rizzsel a kezünkben, hogy a többiekkel együtt haladva megannyi nagyobb edénybe dobáljunk egy-egy kanál rizst, ill. hogy a kihelyezett nylon-zacsikba dobáljuk a pénzt. A szertartás pontos részleteinek értelmezése még hátravan, úgyhogy itt most nem is bonyolódok bele, hogy mi, miért és hogyan történt. Amíg jobban bele nem ásom magam a témába, elégedjetek meg ezzel a néhány képpel:

sürgés-forgás a templom udvarán

a buddhista szerzetes közvetíti a felajánlásokat az ősök felé

Pari édesanyja áldását osztja a családtagoknak

egy másik család szertartása

felajánlások - rizs és készpénz

az idősebb nők családi kötelességeiket letudva gyakran szintén visszavonult életet élnek

A pagodát és egy gyors átöltözést követően informálisra vettük a hangnemet: egy függőágyakkal felszerelt vendéglátó helyre mentünk a mintegy 20 fővel képviseltetett családdal. Ez persze csak egy része volt a családnak, Pari anyukája ugyanis 18 gyermeknek adott életet, akik közül 9 élte meg a felnőttkort. Az unokák számát le sem írom…

Nagy falatozásba és iszogatásba kezdtünk, majdnem olyan volumenben, mint egy otthoni karácsonyon. Közben kis dumálás a családtagokkal, játék a gyerekekkel. A kellemes ejtőzést követően délután tértünk haza, hogy Nari elvigyen még minket Bocával két középkori templomhoz. Még nem voltam Angkorban, de állítólag ezek nagyon hasonlóak, csak kicsiben. Napnyugtára értünk ismét vissza a családi házba, ahol a további invitálást megköszönve és illedelmesen visszautasítva nyeregbe pattantunk, hogy hazáig beszélgessünk a nap eseményeiről, nem győzve ámuldozni a család kedvességén és vendégszeretetén.

terülj-terülj asztalkám

ünnepi lakoma

élni tudni kell...

gyerekjáték

függőágyerdő

A pénteki eseményeket szombaton kis városnézéssel és egy jófajta uszodázással koronáztam meg, hogy ezzel is rákészüljek a vasárnapi „International Day of Global Climate Change” eseményeire. A helyszín természetesen a gyakorlatilag minden nap felkeresett Peace Cafe, a szervezők Theresa, az ottani német önkéntes, Paul, a „sooo English” és Kat. Rám a hivatásos fényképész szerep hárult. Azért is írok az eseményről, mert teljességgel lenyűgözött és elgondolkodtatott, hogy itt van három nyugat-európai fiatal, és a saját szabadidejüket feláldozva szerveztek egy olyan programot egy számukra fontosnak tartott ügyben, hogy ihaj. Jó sok, de még egészséges mennyiségű energiát öltek bele, közben nagyon jól érezték magukat, és még egy csomót tanultak is a dologból, plusz tényleg valami olyat tettek, aminek van értelme. És mindezt persze a lehető legtermészetesebb módon. Tudom, hogy erről a témáról (társadalmi felelősségvállalás, aktivizmus, kreatív programok) már írtam korábban, de engem igazán felvillanyoz ez a dolog, ezért is posztolom.

Maga a program:

9:00     bringás felvonulás helyi fiatalok bevonásával annak érdekében, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a téma fontosságára, és hogy további résztvevőket toborozzunk.

10:10   PET palackokból szemetesláda építése

13:00   műhelymunka a táplálkozási szokások és a környezetvédelmi szempontok összefüggéseiről (Kat előadásában, aki nem mellesleg vegan), majd ezt követően a HOME című film megtekintése

16:30   ökológiai lábnyom performansz (a Peace Cafe közönsége befesthette a talpát, hogy egy fehér lepedőre állva szimbolizálja és tudatosítsa: mindannyiunknak van valamekkora hatása a környezetre, és hogy személy szerint is felelősök vagyunk a saját ökológiai lábnyomunk csökkentéséért)

19:00   hagyományos khmer tánc oktatás

19:30   party (climate cocktail 1 $-ért)

A program a viszonylag szerény részvétel ellenére szerintem jól sikerült. Különösen a 2009-ben készített Home c. film tett rám nagy hatást. Gyönyörű képekkel illusztrálva, egy szélesebb perspektívából nézve mutatja be az emberi tevékenység hatását a Földön, rávilágítva a környezeti problémák súlyosságára, az ezek mögött meghúzódó folyamatokra és emberi döntésekre, valamint a Földdel kapcsolatos felelősségünkre és lehetőségeinkre. Nagyon tanulságos és megkapó a film, olyan érzésem volt utána, mintha egy robogó gyorsvonaton ülnénk, kedélyesen cseverésznénk, miközben valami fatális karambol felé száguldunk, aminek a jelei egyre szembeötlőbbek, mégsem teszünk eleget a vonat lassítása vagy új pályára állítása érdekében.

Száz szónak is egy a vége: nézzétek meg.

sooo English...

Join us!

Theresa (on the left) and Christine

it's a chopper, Baby...

Critical Mass Siem Reap

"Agitátor a gyár kantinjában" repro

Do it yourself!

a gyümölcs

műhelymunka a Peace Cafe-ban

piros ökológiai lábnyom