b-b-b BB…

Az elmúlt héten újabb fővel bővült a siem reapi magyar kontingens: megérkezett Jelen Fruzsi, a RAF-t irányító Jelen János lánya, aki korábban összesen már nyolc hónapot töltött el Kambodzsában, dolgozott is itt, úgyhogy elég jól ismeri a közeget. Hozott nekem egy újabb üveg pálinkát, aminek bizonyára nagy hasznát fogom venni, nagy köszönet érte. :-) Ideköltözött a szomszédba, úgyhogy most így lakunk sorban a homestay emeleti részében: Fruzsi, Kat, én, Boca.

esztiandrásbocafruzsién

A tanítással kapcsolatos fejlemény, hogy már nem csak a suliban okítok, de két német lány kulturális antropológiai munkájába is elkezdtem besegíteni. Ők 47 másik német fiatallal együtt a Weltwaerts program keretében jöttek ki egy évre Kambodzsába. Ebben a programban világszerte összesen mintegy 800 fő 20 év körüli fiatal vesz részt azzal a céllal, hogy egy éves kint tartózkodásuk és civil szervezeteknél folytatott munkájuk során életre szóló tapasztalatokkal legyenek gazdagabbak. Közülük kettő – Hannah és Robin – a RAF-fal közösen dolgozik. Mivel az eredetileg tervezett projektjük sajnos meghiúsult, új tevékenységek után kellett nézni, és ezek közül az egyik az antropológiai projekt. Még csak két megbeszélésen vagyunk túl, de én nagyon lelkes vagyok. Nagy lehetőség ez a számukra, hogy tanuljanak a kulturális antropológiáról és hogy valóban megismerjék a khmerek kultúráját. Általános probléma – különösen itt Siem Reapban, ahol nagyon sok külföldi megfordul –, hogy a khmerek és a barangok világa két külön társadalom, amely egymás mellett él, és nem könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat. Aki barang, az nagyrészt barangokkal tölti idejét, velük dolgozik együtt, ugyanazokra a helyekre jár enni-inni, ahová a többi barang is, és ezeken a helyeken általában csak a személyzet képviseli a khmer etnikumot, mindenki más barang. Nem kézenfekvőek a két csoport közti sűrű és változatos interakciók, így a legtöbb barang – köztük én is – csak nagyon felszínes információkkal rendelkezik a khmerek mindennapi életéről, gondolkodásmódjáról. Márpedig ez egyrészt nagyon értékes tudás, másrészt élvezetes is a megszerzése. És ebben látom a nagy lehetőséget a lányok számára. Emlékszem, hogy én hogy szerettem az antropológiai megközelítést és egy-egy antropológiai jellegű kutatást annak ellenére, hogy nem könnyű elkezdeni a dolgot. Lelkesít, hogy ebbe a világba vezethetem be őket. Ma megint találkozunk, értékeljük az első feladatuk (húsz, a khmer kultúrával kapcsolatos kérdést kellett összeírniuk) megoldásait, és újabb feladatokat adok nekik. :-)

Talán már meg sem lepődtök, hogy ez a hétvége is négy napos hosszú hétvége volt, mivel tegnap ünnepelték a francia gyarmattartóktól való függetlenedés 57. évfordulóját. Rövid időnek tűnik, ugye? Nekem is. Aztán valamelyik magyar megkérdezte: miért, mi mióta vagyunk függetlenek…? Hehh, fránya történelem!

És itt kapcsolódnék vissza a bejegyzés elejéhez és a címválasztáshoz. A lehetőséget kihasználva ugyanis úgy döntöttünk Fruzsival, hogy megnézzük magunknak ezt a Battambangot (BB), Kambodzsa második legnépesebb, 120 ezer fős lakossággal rendelkező városát. És nem csalatkoztunk.

Hétfőn reggel negyed hatkor keltünk, szendvicsgyártás, bepakolás. Fogtunk az utca végén egy moto-t (azaz egy motorost), és elvitettük magunkat az utazási irodához, ahol már várt ránk a busz. Ezt követően laza 50 percet tekeregtünk a városban, hogy mindenféle szállodákból felvegyük az aznapi utasokat. A busz aztán nagy sokára kigurult velünk SR-ből, de nem ment messzire, csak a Tonlé Sap tó partjáig, ugyanis nem buszútra, hanem hajóútra készültünk :-))). Tudhatjátok, mennyire vonzódom a vízhez és a hajókhoz, úgyhogy jó kis élménynek ígérkezett az út. A Tonlé Sap tóról azt kell tudni, hogy száraz évszakban is nagyobb valamivel a Balatonnál, de esős évszak végére még ehhez képest is jelentősen megnő a területe. Nehéz lenne megmondani, hogy hány személyes volt a hajónk, mert ezeket a számokat errefelé meglehetősen nagy rugalmassággal kezelik. Az gyanús, hogy a tető alatt nem minden utas fért volna el ülve, de hát ki mondta, hogy a hajó tetején nem lehet utazni… A szép időt és az enyhe napsütést kihasználva utunk egy részét mi is fent töltöttük. 

semmilyen szél nem jó annak... (a hajónk)

a tengerész meg a fotós

dirty backpackers' sweet life

Láttunk nyílt víztükröt is, de legtöbbször csak a buja, vízben álló bozótosba vájt keskeny „ösvényen” tudtunk közlekedni. Ebben a bozótban – jobb szót nem találtam rá – falvak is vannak, aminek házai a vízen lebegnek. A gyerekek itt nem tudnak kimenni játszani az utcára, és bringa helyett csónakkal járnak suliba. Azért  majd minden viskó tetején ott volt a legolcsóbb szórakozási lehetőség köldökzsinórja: az antenna. Amikor khmer barátomnak, Cham-nak megmutattam a képeket, sajnálkozva mondta, hogy milyen rossz körülmények között élnek: nincs tiszta ivóvizük, és általános iskolánál magasabb végzettségen nem szereznek.

ösvény

úszó falu

otthon

A tervezetthez képest két óra késéssel, délután háromra értünk BB citybe. Mivel hatkor már sötét van, a szállodai szoba elfoglalása után (kemény 5 dolcsi két fő részére egy éjszaka, igaz, hogy nincs melegvíz, de egyébként teljesen kulturált hely a városközpontban) fogtunk egy motorost, aki elvitt minket a Killing Caves-hez. Ez egy közeli hegy tetején található, több barlangot magába foglaló helyszín. A természet, a szikla és a barlangok gyönyörűek, de nem erről híres a hely, hanem a vörös khmerek által itt végrehajtott számos kivégzésről. Sofőrünk és alkalmi idegenvezetőnk szerint közel kétezer embert gyilkoltak le ezeknél a barlangoknál a vörös khmerek. Azóta pagoda épült a korábbi katonai erődítmények és kivégzőhelyek helyére, de egy koponyákkal és emberi csontokkal teli sztúpa emlékezteti az ide látogatót a szörnyű időkre. Sajnos mindezidáig nem készült a Hotel Rwandához hasonló minőségű film a vörös khmerek rémuralmáról, pedig ez sokat segítene Kambodzsa közelmúltbeli történelmének jobb megismerésében. A legjobbnak a Gyilkos Mezők (Killing Fields) c. alkotást tartják ebben a témában, ami viszonylag jól bemutatja az akkori helyzetet, úgyhogy mindenkinek ajánlom, aki kicsit át szeretné érezni a teljes kiszolgáltatottság és a terrorral szembeni értetlenség érzését. 

naiv festmény a borzalomról

az egyik "killing cave"

Este a Smokin' Pot nevű helyen találkoztunk a helyi Weltwaerts-es csapattal, akik épp az egyik lány 20. születésnapját ünnepelték. Nagyon jót beszélgettem az egyik fiatal sráccal, imponálóan értelmesek és érdeklődőek tudnak lenni ezek a német fiatalok.

Másnap délelőtt még belefért az időnkbe, hogy az egyik helyi nevezetességet, a Bamboo traint is kipróbáljuk. Jópofa dolog volt: egy régóta elhagyatott, igen rossz állapotban lévő sínpáron lehetett megtenni kb. 5 km-nyi utat egy két pár vonatkerékből, egy motorból és egy bambusz felépítményből álló szerkezeten. Amikor két ilyen tákolmány összetalálkozik a nyílt sínen, a kevesebb utassal rendelkezőt kb. fél perc alatt lekapják a sínekről, hogy a másik áthaladhasson, majd a két „mozdonyvezető” az imént elbontott bamboo-traint ugyanúgy fél perc alatt visszateszi a sínekre, hogy már folytathassa is útját. A végállomás egy téglagyár, ahol viszonylag kezdetleges módon készítik a téglát, így már ez önmagában is látványosság. A visszafelé úton a mozdonyvezetőnk megengedte, hogy mi is vezessük a gépet, ami nagyon jópofa dolog volt.

bamboo train

előre a vasútért

extrém sport...  :-)

Ebéd után még belefért pár gyarmati időkből, a huszadik század elejéről származó francia stílusban épült ház megtekintése a folyóparton, hogy aztán busszal érkezzünk vissza SR-be.

keményebb vagyok, mint a beton, ...!

 

viva la cambodia!!!

koloniális építészet

utcarészlet Battambangban